A fogyás és a tested formálása nem a diétáknál kezdődik.

Join now

A kerek fenék sem a súlyoknál indul.

Ahhoz, hogy abban a testben tudj élni, amiben valóban jól érzed magad, fontos, hogy a lelkeddel és az elméddel is foglalkozz, hiszen a test & lélek & szellem egységét lehetetlen darabokra szedve kezelni.

A holisztikus szemléletmód a kulcsa mindennek.

Mit is jelent a holisztikus szemléletmód az alakformálásban?

A holisztikus szó egyik jelentése nem más, mint „a teljességre, az egészre törekvő”, ami tökéletesen leírja a hitvallásomat: bármilyen problémával is keresnek fel a vendégeim, nem tudom csak egy oldalról megközelíteni az adott feladatot, mert hiszem, hogy minden fizikai tünetnek van egy lelki és szellemi vetülete is, így mindig igyekszem a nagy képet látva tanácsot adni és vezetni az edzettjeimet a közös munka során. Ezen kívül az emberi lényre – és itt szándékosan nem testet mondok csak, mert sokkal több az ember, mint csak egy test – úgy tekintek, mint egy rendszerre, ami testi, lelki és mentális „összetevőkből” is áll, így nem elegendő csak az egyik síkot vizsgálni, az egész rendszer megértésére törekszem.

Tudj meg többet

Ki vagyok én?


A nevem Szigethi Fanni, online és személyi edző, viselkedéselemző és holisztikus egységmentor vagyok. Immáron 6. éve, hogy edzőként dolgozom, a felsőfokú tanulmányaim pedig a pszichológia irányába vittek. A múltamban közel 10 éven át tartó bulimia terelgetett az edzői szakma felé, és ennek gyógyítása adta meg a löketet ahhoz, hogy pszichológusnak tanuljak. Az elmúlt évek során már több száz embernek segítettem, az Instagramnak köszönhetően pedig több ezer emberhez jutnak el napi szinten a tanácsaim. 

3 pillér

Testtel való kapcsolat

Az, hogy mennyire leszel kitartó és következetes a saját átalakulásodat illetően függ attól, hogy milyen a kapcsolatod a testeddel és önmagaddal. Ebben vagyok a segítségére azoknak, akik velem dolgoznak, hiszen tanítalak és terelgetlek abba az irányba, hogy idővel egyedül is fel tudd ismerni a saját motivációidat és ki tudd küszöbölni a saját működésedből adódó bukkanókat, valamint egyre inkább képes légy arra, hogy szeretettel és elfogadással fordulj a saját tested felé.

Fizikai állapot és annak fejlesztése

A test karbantartása és fejlesztése elengedhetetlen részét képezi annak, hogy egészséges és teljes életet élhessünk, így az egyik legfontosabb tényező a munkámban az, hogy az alapokra építve fokozatosan és preventíven fejlesszem a hozzám fordulók fizikumát mindezt úgy, hogy az edzés programjukban ötvözöm azt, amit el szeretnének érni azzal, amire a testüknek szüksége van.

Lelki állapot és külső hatások

Hiába tartozik a prioritásaid közé, hogy erősödni, fogyni akarsz, vagy meg akarod szüntetni a hátfájást, ha nincs figyelembe véve az, hogy az életed többi területén mi zajlik, hamar elveszítheted a kontrollt és könnyen áthelyeződhet a fókuszod máshová. Itt leszek, hogy a teljes képet látva rólad visszavezesselek önmagadhoz és a céljaidhoz akkor, amikor kihívásod adódik az életed egyes területein.

Mindegy, hogy online, vagy személyesen foglalkozom valakivel, a munkám alapját három pillér jelenti:

Hogyan dolgozhatunk együtt?

Több lehetőség is van arra, hogy együtt dolgozzunk attól függően, hogy mik az igényeid.

Booty-Building
12 hetes online edzésprogram

Heti 2x60 perc élő online edzés egy női közösség tagjaként, ahol minden mozdulatodat figyelemmel kísérem, támogatlak a táplálkozásodat illetően, egy motiváló csapat részeseként pedig akár a -1. szintről felhozlak egy középhaladó szintre, miközben izmosodsz és átalakulsz testileg, lelkileg.

Következő indulás: 2022.10.10

Holistic Success
12 hetes személyes edzésprogram

12 hét, amikor amellett, hogy haladunk a fizikumoddal kapcsolatosan kitűzött célok felél, gyógyítjuk a lelkedet is. A legkomplexebb csomagomat jelenti ez a program, ahol nem csak az edződ, de mentorod is leszek.

Húzd ki magad!
4 napos bootcamp

Egy négy napos, a legfontosabb alapokra építő élő tananyag, ami hozzájuttat ahhoz a tudáshoz, amire szükséges lesz a sikeres átalakuláshoz amellett, hogy egy életen át meg tudd óvni az ízületeidet a sérülésektől.

Következő indulás: 2022. 09. 26

Olvass tovább!
Hamarosan..
Learn more

Business mentoring
személyi edzőknek

12 hét, amikor amellett, hogy haladunk a fizikumoddal kapcsolatosan kitűzött célok felél, gyógyítjuk a lelkedet is. A legkomplexebb csomagomat jelenti ez a program, ahol nem csak az edződ, de mentorod is leszek.

Tudj meg többet!

Visszajelzések

Gallery Block
This is an example. To display your Instagram posts, double-click here to add an account or select an existing connected account. Learn more